A 116-os Mercedes-Benzzek örököseiként 1979 szeptemberében Frankfurtban mutatkoztak be a 126-os széria S-limuzinjai. Testükbe az elődsorozatban alkalmazottaknál könnyebb, izmosabb, takarékosabb motorok kerültek, a paletta négy benzines és egy dízelhajtóműből állt. Soros hathengeres, 2746 cm3-es, porlasztós és injektoros egységek hajtották a 270 S, a 280 SE és a 280 SEL típusokat (156 és 185 LE), míg a 380 SE a 380 SEL az 500 SE és az 500 SEL modellekben új V8-as aggregátok dolgoztak (3818 és 4973 cm3, 218 és 240 LE). A 2998 cm3-es, soros öthengeres, 121 (később 125) lóerős dízelmotor az Amerikában piacra lépő 300 SD Turbodiesel autókban kapott helyet.

A kétféle tengelytávval készült kocsik fogyasztása az elődökéhez viszonyítva 10%-kal csökkent, ez a könnyebb anyagok alkalmazásának és a szélcsatornás tesztnek volt köszönhető. Az utascella az 55km/órás frontális ütközés esetén sértetlen maradt, s az autók az aszimmetrikus frontális ütközési próbákon is jól szerepeltek. A kitűnő eredmények eléréséhez jelentős mértékben hozzájárultak a karosszériába integrált, műanyag borítású lökhárítók. A műanyag bevonat a kerékvágatok között, a kocsik oldalán szintén végigfutott.
1981-ben módosultak a 3,8 és az 5 literes V8-as motorok, így teljesítményük 204 illetve 231 lóerőre csökkent. Már ilyen aggregátorokkal debütáltak a rövidebb testű kupék (380 SEC és 500 SEC), amelyek különlegességnek számított a biztonságiöv automatika, az extraként beszerelhető vezetőoldali légzsák és az övfeszítő.
A széria 1985-ös frissítése a lökhárítókat, az oldalvédelmet, a kerekeket és a hajtóműveket érintette. Az autók alapvetően nem katalizátoros, hanem keverék-előkészítéses, úgynevezett RÜF-motorokat használtak (RÜF = Rückrüstfahrzeug). A 2,8-asok helyébe 2,6 és 3 literes , hathengeres, injektoros aggregátok léptek (166 és 188 LE), s újként került a repertoárba a 4196 cm3-es, V8-as hajtómű (218LE). Az 500-as modellek motorja elektronikus gyújtást és elektromechanikus vezérlésű Bosch KE-Jetronic befecskendezőt kapott, így teljesítménye 245 lóerőre nőtt. A legnagyobb erőforrás az 560-as modellekbe épített 5547 cm-es, szintén V8-as egység lett, alapvetően 272, magasabb sűrítési viszony mellett 300 lóerős teljesítménnyel. Az utóbbi változattal felszerelt, katalizátorral egyáltalán nem forgalmazott autók kapták az ECE kiegészítő nevet (Az Európai Gazdasági Biztonsági angol nevének rövidítését), mégpedig annak apropóján, hogy még éppen megfeleltek a szervezet kipufogógáz-előírásainak.

1986 szeptemberétől minden benzines Mercedes Benzben a katalizátoros motorok számítottak alapnak, és a RÜF verziókat lehetett extraként rendelni (1989 augusztusáig). Az USA-ba utazó 1987-ig gyártott 300 SDL típus tágasabb beltérrel és turbófeltöltővel gazdagodott, 150 lóerős lett. A 350 SDL 1990-ben vette át a dízel exportmodell szerepét, s bár hajtóművének teljesítménye 14 lóerővel kevesebb volt, mint a leköszönő 300 SDL-é, forgatónyomatéka már 2000-es percenkénti fordulaton 15 százalékkal magasabb szintet ért el. 
1987 őszére időszerűvé vált a V8-as benzines aggregátok átdolgozása is. Az 5,6 literes RÜF hajtómű 272 lóerejét 300-ra tornázták fel, ami szükségessé tette az ugyanolyan teljesítményű ECE-vezió kiiktatását. A 4,2 és az 5 literes motorok teljesítménye ugyanekkor 231 illetve 265 lóerőre nőtt. 1988 szeptemberében mutatkozott be a rövidebb tengelytávú 560 SE limuzin, az utolsó újdonság a 126-os Mercedes-Benzek történetében.
1991 tavaszán kezdték gyártani az utódgeneráció tagjait, míg a 126-osok egyes változatai egészen 1992 áprilisáig programban maradtak. 12 év alatt 818.036 darab 126-os limuzin gördült ki a sindelfingeni üzemből, ebből 97.546-ot építettek dízelmotorral.

Nos akkor jöjjön a modell, és még néhány infó magáról az 560 SEL AMG-ről:

Pályafutása végén hozta ki ezt a példányt az AMG. A kínálat csúcsmodellje az 560 SEL volt, amit 5,5 literes V8-assal szereltek, ez adta az alapokat a tuningcég által épített autónak.

Az affalterbachi műhelyben a motorját hatliteresre, a teljesítményét 296-ról 385 lóerőre növelték.

Nagyon jól illik ehhez a színhez a fekete elemek, mint például a fekete hűtőmaszk, vagy az AMG felnik.

A lámpa foncsorozása parádés. Azért a Norev és az Otto teljesen más kávéház.

Gyárilag egy ilyen 560 SEL végsebessége sem haladta meg a 250 km/órát, de aki az AMG-től rendelte meg az autót, akár 306 km/órával is száguldhatott vele, és ez az érték még ma, közel három évtizeddel később is figyelemreméltónak számít.

 Akkoriban a tempomat, az automata klíma, elől memóriás hátul is elektromosan állítható ülések nagyon nagy szó volt.
Kapott egy nagyon impozáns faberakást, még a váltó markolat is fából készült.
Hátsó üléseknél is elég rendben vannak a dolgok.
Nem igazán látszik, mert nincs fókuszban, de maga a visszapillantó tükör is kapott egy gyári kék tükörlapot.
Az AMG kipufogórendszer hihetetlen jól mutat a gép alatt.
Ennyi lett volna ez a poszt, ha érdekelnek ez az autós téma, akkor nyomj egy feliratkozást ide a blogomra és a Facebook oldalamra!