A cég az 1950-es években gondolkodott azon,hogy a személyautók alsóbb osztályaiban újra képviseltetnie kellene magát, de az akkor tervezett W122-es konstrukcióból illetve a hatvanas évek W118-asából és W 119-eséből nem lett széria. Később az olajválság miatt nőtt a kereslet a kis fogyasztású kocsik iránt, igy megint napirendre került a téma, és a káros anyag-kibocsátás csökkentését célzó kormányzati törekvések is az ügy mellett szóltak. A középkategóriás Mercedes-Benz 1982 decemberére vált piacéretté. Mérete, súlya, üzemanyag-fogyasztása a márka bármely más típusához viszonyítva kedvezőbb volt, köszönhetően a könnyű anyagoknak és az áramvonalas karosszériának.
A forradalmi futómű, a magas szintű kényelem és utasbiztonság az új konstrukciót az eladási listák élére repítette. Az autókat négyhengeres, kétliteres, 90 lóerős porlasztós és 122 lóerős befecskendezős hajtóművekkel kezdték forgalmazni, 190 és 190 E néven. 1983-ban a csendes üzemelésű, 72 lóerős dízellel a 190 D-vel - valamint a hengerenként négyszelepes, 190 E 2.3-16-os benzines típussal bővült a paletta. Ez utóbbi autót Európában 1984-től 185 lóerősen árulták, Az USA-ba 1983-tól szállították 113 lóerős változatát, valamint azzal együtt a 190D 2.2-est, 1984-re az európai karburátoros alapmodell 105, a tengerentúli 122 lóerőssé fejlődött. 1985-ben hosszabb ablaktörlőket, 15 colos kerekeket, elektromosan fűthető ablakmosó fúvókákat kaptak a gépkocsik. A szervokormány és az elektromosan fűthető külső tükör alaptartozék lett. Megjelent a 190 E 2.3-as (136 LE), a 190 E 2.6-os (166 LE) illetve a 190 D 2.5-os tipus (90 LE) - ez utóbbi 122 lóerős turbós változatát Amerikában 1986-tól, Európában 1987-től forgalmazták. 1986 őszétől minden autóhoz járt a katalizátor, ám a vásárlók 1989 augusztusáig a speciális keverék-előkészítésű (RÜF) verziókhoz is hozzájuthattak.
1988 őszére a sorozat megérett a frissítésre. Módosult a karosszéria, amelyet új díszlécek ékesítettek
s egyik autóról sem maradt le a jobb oldali visszapillantó tükör. A kényelmesebb ülésekkel gazdagftott
utasrészben megnőtt a hátsó lábtér. A 2.3-16-os modellt a 2.5-16-os váltotta fel - a 2,5 literes, 195
lóerős motorral felszerelt jármű szolgált a német túrakocsi-bajnokság (DTM) A-csoportos Mercedes-Benz
versenygépeinek az alapjaként. A szabályok értelmében a versenyautó mintájára legalább 500 darab ci-
vil kivitelnek is kellett készülnie. Ezért az 1989-ben bemutatott, átdolgozott fékrendszerű és futóművű
190 E 2.5-16 Evolutiont 502 példányban gyártották. 1990-ben megszületett a kisebb légellenállású, im-
már 235 lóerős 190 E 2.5-16 Evolution ll is, amelyből ugyancsak 502 darabot szereltek össze
A dízeltechnika fejlesztése időközben fontos állomásához érkezett, hiszen sorozatgyártásra alkalmasak
lettek az új előkamrás motorok, amelyek kipufogógázában a tökéletesebb égésnek köszönhetően 40 százalékkal csökkent a káros részecskék koncentrációja. A friss hajtóművek 1989 februárjától minden dízelüzemű típusban otthonra leltek. A 190 D modell teljesítménye 3, a 190 D 2.5-osé 4 lóerővel
nőtt. A káros anyag-emissziót tovább redukálta a kipufogógáz-visszavezetéssel kombinált oxidációs
katalizátor 1989 nyarától a 190 E 2.5-16-os kivételével bármelyik modellhez rendelhetővé vált a Sportline csomag, amely 21 mm-rel kisebb szabad magasságot, feszesebb rugózást, 15 colos könnyűfém kerekeket, 205/55 R15-ös gumikat, valamint a 190 E 2.5-16-os típusból származó üléseket tartalmazott. A következő év tavaszán megszüntették a 190-es alapmodellt, s mivel a középkategóriás 124-es szériában is nyugdíjba vonult a 200 és a 200 T, ez azt jelentette, hogy a Mercedes-Benz személyautók palettájáról eltűntek az utolsó porlasztós példányok is. A 201-es sorozatban az alapmodell szerepét az injektoros 190 E 1.8 vette át (1797 cm3, 109 LE). 1991-től a 190 D és a 190 E 1.8 kivételével minden autóba szereltek ABS-t, a külső tükröket pedig a karosszéria színére festették. A 190 E-t átnevezték 190 E 2.0-ra, S vele együtt a 190 E 2.3-as jármű is 4 lóerővel izmosodott - kettejük közös jellemzőjeként tűnt fel az új, dupla csövű kipufogó. 1992 tavaszán jelentek meg a különleges színeket.
szokatlan formákat, nemes anyagokat felvonultató Avantgarde típusváltozatok. Sindelfingenben 1993
februárjáig, Brémában augusztusig folyt a gyártás 1.879.629 darab készült a 201-es széria tagjaiból.
1983-ban három speciális jármű született 190 E 2.3-16 Nardo néven.
Ezek segítségével propagálta a cég az olasz Nardo versenypályán az új kompakt limuzin sportos tulajdonságait. A megszokottnál mélyebbre ültetett, szintszabályozós kocsik 2.3 literes, 16 szelepes, 185 lóerős motorokat használtak. A későb-
bi szériaverzióval ellentétben más volt a végáttételük (i=2.65) és nem rendelkeztek hátrameneti sebességfokozattal.
Speciális gumijaik, különleges légterelő idomaik 261 km/órás végsebesség
elérésében segédkeztek. A kísérleti részleg munkatársai a három járművel 201 óra, 39 perc és 43 másodperc alatt 50 ezer kilométert tettek meg, s közben három világ-és kilenc kategóriarekordot állítottak fel.
A 190-es Mercik iránti szeretetem talán gyermekkoromra vezethető vissza mert édesapám elmesélte, hogy születésem után nemsokkal mikor értünk jött a kórházba egy sötétkék 190E-vel gördült be a kórház kapuin.
Szóval a modell:
